Rojtos szoknyák színkavalkádja,
Pörgő, keringőt járó párok árja,
Büszkeség, öröm, mámorba esett arcok,
Vörössé vált pozsgás, szégyellős vonások,
Élet és mozgás minden szívdobbanás,
Elsöprő, forró, mézes vallomás.

2008. december 19.

Ezen a héten igen sok behatás ért, és valahogy nemcsak energikusabb lettem, de egyre több mindent csinálok. Értem én az egyszerre végzendő tevékenységek felrugtak 4-5re, valamint rajzolok és verset írok.

Rendben, bevallom, nem vagyok nagy lángész sem versek terén, a kézügyességem sem egy mesteré, de próbálkozok és ez a lényeg :]
Nos, akkor íme az eheti két versem:

Napsugár színű álomtöredék,
Vad szabadság, béke,
Bárányfelhőkkel kézenfogva,
Szaladsz ki a rétre.
Huncut kis mosoly arcodon,
Mert Te megteheted,
Nem köt súly, lánc ide,
A város, pusztító méreg.
De elmém még szabad,
Tiszta, s düllesztőn büszke,
Nem mocskolta szívem,
A jelen gyilkos tőre.
Kívülálló, korcs vagyok,
Mások vak szemében,
Reszketve őrzöm a múltat,
Csapongó tetteimben.
Hiszek és tűrök,
Mert nincs más utam,
Bújkálva vagyok egyszerre,
Itthon és hontalan.

Ha valaki ezt megemésztette, íme egy mostani amit pár napja írtam, talán szerdán, ha minden igaz... [pillanat, a magyarkönyvemből másolom ki, óra alatt alkottam XD]

Csepegnek a pillanatok,
Kongó csobbanásuk erős
Fojtó szorítás sívemen,
Leáll az óra, haldoklok.

A hullámok elhalnak,
A vad, csapongó felhők
Elkúszva halálszagot
Eresztenek a gondolatokba.

Jajgató üresség,
A hiány, szívdarabom
Melyet Te vittél el
Magaddal, egy ajándék.

Vízért könyörög,
Árva, széthullott szívem,
Ölelj magadhoz karjaiddal,
S tölts meg, had érezzem,
Amint újra kattognak órám
Mutatói érted esedezve,
S hullámokat korbácsolva
Hajózol vad vizeimre,
Megadva lényemnek az érzést
Mosolyt, s megannyi könnyet,
Életre keltve a virágot,
Mely kitartón virít, csakis érted.

Jó, tudom, nem nagy szám, de nekem akkor tetszett :D Az első három "versszak" rímképlete kicsit furcsa, de a magyar tanárom felolvasott valamit és bennem maradt :D Bocsánat érte :] Remélem azért így is érthető valamelyest :P