Rojtos szoknyák színkavalkádja,
Pörgő, keringőt járó párok árja,
Büszkeség, öröm, mámorba esett arcok,
Vörössé vált pozsgás, szégyellős vonások,
Élet és mozgás minden szívdobbanás,
Elsöprő, forró, mézes vallomás.

2008. december 19.

Dühöngök. A tehetetlenség emészt. Belülről. Marja húsom, forralja vérem, elégek. Képtelen vagyok tisztán gondolkodni, minden kusza, akár a levesben a tésztaszálak. Nő a nyomás belülről, nem tudom levenni a fedőt, hogy a gőz elszálljon, tűréshatárom hamarosan elérem. Tombolni akarok, tarolni, pusztítani! Had tudja meg mindenki, ki lakozik belül. De a józan ész szól, hogy nem lehet.
Beleütök a falba, mert ő minden bajom bírja. Ütöm, verem, ököllel, haraggal. A düht felváltja a fájdalom, testem jelez, állj! Meredten, tágult pupillával bámulom a falat, mintha minden gondnak ő lenne forrása, s haragom elszáll. Visszaáll a nyugalom, az eredeti békésnek tűnő állapot. Kezemre tekintek, a lila foltra, majr reá hideg borogatást teszek.

Állat vagyok, egy ketrecbe zárt vad, ki sosem volt beidomítva, csupán alkalmazkodik. Elrejti önnönmagát, hogy mások szemébe szálkát ne szúrjon. Nyugszik és vár. A jelre... Igen... Csakis arra várhat... Azt hiszem.

- Legyen zöld…
- Bolond vagy? Szilárdság kell. Fekete legyen…
- Az túlságosan sötét, nem?
- De. Ez a lényeg.
- Ám nem vagyunk ilyenek.
- Oh, dehogynem…
- Maradj már, mi kedvesek, segítőkészek vagyunk…
- Csak Te. Becsapod magad. Inkább túl büszke, tartózkodó és eleganciára törekvő a legjobb kifejezés.
- Nyers vagy, de nem fogsz elérni semmit. A szeretet és együttérzés erősebb a te értéktelen tulajdonságaiddal szemben.
- Úgy véled? Pedig ebben avilágban én vagyok a túlélő…
- Lehet, de én vagyok az értékesebb…
- És ez szerinted kit érdekel? Az embereket zavarja, ha valaki túl nyílt vagy túl kedves. Menj végig az utcán a rideg és kifejezéstelen arcok között. A te fajtád ki fog halni.
- Az én pártomat rengetegen fogják, megannyi ember köszönte meg, hogy boldogságot hoztam az életébe.
- Én viszont céltudatosan elérem, amit kitűzök célnak. Álmaimat valóra váltom, és minden erőmet annak elérésébe vetem.
- De egyedül vagy, falakkal zársz el mindenkit magadtól.
- Te viszont védtelen vagy, könnyen sebezhető és elpusztítható…
- CSÖNDET!!!

A "mindkettő vagyok de egyiksem igazán" helyzet áll fenn nálam igen rég óta.
Dönteni képtelen vagyok, mert egyik sem tudok lenni teljesen, a kettő közötti állapotot pedig három éve igyekszem megtalálni, esélytelenül. Folyamatosan a végleteket ütöm meg, és ez a reggeli kedvemtől függ. Sajnos... Noshát, ez lenne.

Majd még jelentkezem.